Csoma Szobája Alapítvány

Kultúramentés, iskolaépítés önkéntesekkel a Himalájában, Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain

A Csoma Szobája Alapítvány 2008-ban alakult. Tevékenységünk Észak-India Dzsammu & Kasmír államában található Ladak régióhoz kapcsolódik, ahol 10 éve végzünk műemlékvédelmi és közösségfejlesztési munkát a helyi lakosság bevonásával. Nyaranként, a júniusi és júliusi időszakban magyar és külföldi jelentkezőkből álló önkéntes csapatunk dolgozik a Zanszkár-völgyben fekvő Zangla faluban és környékén. A műemlékvédelmi projektjeink mellett (stúpamentések, zanglai palota renoválása) közösségi építészeti programunk keretében építettük meg a zanglai Napiskolát és a tanpói szolár tantermet a falubeliekkel szoros együttműködésben. Az idei szezonban, pilot projektként a helyi családok lakóházainak szolarizációján dolgozunk. A program keretében a téli időszakra készülve passzív, szolár energiával fűtött élettereket alakítunk, amely egyszerre igazodik ladaki tradícionális építészethez, illetve segít a zanglai családok élhetőbbé tenni kemény Himalája-beli telet.

Emellett a helyi gyerekeknek és felnőtteknek kínált angol tanítással segítünk felkészülni a zanglai közösségnek a globalizáció által eléjük állított változásoknak, kihívásoknak.

Ha szívesen megismernéd test közelből az indiai Himalája vonulatait, a buddhista kultúra értékeit vagy Ladak autentikus ételeit, illetve a Csoma Szobája Alapítvány tevékenysége felkeltette érdeklődésed, jelentkezz önkéntesnek vagy vegyél részt az általunk szervezett „Támogatói Utak" magashelyi extra nyaraláson, amellyel közvetlenül járulsz hozzá céljaink megvalósításához.

A Csoma-standnál a személyes tájékoztatás mellett, a Földgömb Magazin csomás lapszámai, alapítványi pólók, Kőrösi Csoma Sándor munkásságával kapcsolatos kiadványok és a Pedalocafe guruló kávézó finomságai kaphatók támogató adományokért cserébe.

Standunkon az alapítvány vezetőit és korábbi önkénteseit kérdezhetitek az önkéntes munkáról, elért eredményekről, és a jövőbeli tervekről.

Fotó: Csoma Szobája Alapítvány

Hírlevél feliratkozás

Támogatóink, együttműködő partnereink

Médiapartnerek

Kapcsolat

A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány

1142 - Budapest
Erzsébet királyné útja 125.

Telefon: +36 1 231-4040

Email: info [kukac] felfedezoknapja.info

© Heiling Média Kft.